Basarab Nicolescu  Gurdjieff természetfilozófiája

Ez egy, eredetileg Gurdjieff: Esszék és gondolatok egy emberről és a tanításáról (1996)szóló cikk rövidített változata, mely a New York: Continuum, 37-69 oldalain, majd később a Gurdjieff International Review I. kötetében a másodikként lett közölve.

Csaknem mindenfele divatossá vált párhuzamot találni a modern tudomány és ez vagy az a tanítás, ez vagy az a filozófiai rendszer, ez vagy az a vallás közt... Egy tanítás, egy filozófiai rendszer vagy egy vallás módszertana és perspektívája azonban nagyon eltér a modern tudomány módszertanától és céljától. Az összehasonlításnak ítélt ötletek vagy eredmények csak a legrosszabb illúziókhoz vezethetnek, gyenge és értelem nélküli analógiákhoz, és, a legjobb esetben rezonanciához, amit „költőinek„ érezhetünk.

Mégis, egy valódi kapcsolat keresése a tudomány és  az ilyen tanulmányozási területek közt lehet érdemleges. Ilyen kapcsolat megalapozott lehet akkor, ha a tanítás, a filozófiai rendszer vagy a vallás egy természetfilozófiából ered.(1)

Nyilvánvalóan Gurdjieff tanítása egy természetfilozófiát tartalmaz... Egy összhang feltételezése az ember és a természet közt kétségtelenül megjelenik Gurdjieff-nél:

Lehetetlen a világegyetem rendszerét tanulmányozni az ember tanulmányozása nélkül. Ugyanakkor lehetetlen az embert tanulmányozni a világmindenség tanulmányozása nélkül. Az ember a világ képe. Ugyanazok a törvények teremtették, mint amik a világmindenséget is teremtették. Ha az ember ismerné és értené önmagát, a világmindenséget is ismerné és értené, az összes törvényt, amelyek a világot teremtik és kormányozzák. És ugyanakkor, a világ és az azt kormányzó törvények tanulmányozásával megismerné és megértené az őt kormányzó törvényeket. Ezt illetően néhány törvényt könnyebb az objektív világ tanulmányozásával megérteni és elsajátítani, míg más értelmet csak az öntanulmányozás útján lehet megérteni. Ezért a világ és önmaga tanulmányozásának párhuzamosan kell haladnia, az egyik segíti a másikat. (2)

Élet, Gaia és az Antrópikus Elv

Ritka kivételektől eltekintve a kortárs filozófia úgy véli, hogy az élet és az ember balesetek, a véletlen eredményei.  Véletlenül jelentünk meg egyszer egy bizonyos csillag körül keringő kis bolygón, egy lényegtelen galaxis távoli peremén. Ezt a szomorú és komor látomást örömmel és meggyőződéssel terjesztik filozófusaink.

Ezzel kapcsolatban Gurdjieff nézőpontja teljesen ellentétes a kortárs filozófiával. Számára az élet és az ember egy kozmikus szükségszerűség terméke – az élet nem létezhet a kozmosz nélkül és a kozmosz nem létezhet az élet nélkül: „Ezért a szerves élet nélkülözhetetlen szem a világok láncában, amik nem létezhetnek nélküle, ugyanúgy ahogy a szerves élet sem létezhetne a lánc nélkül.” (3) A Gurdjieff-i kozmológia szerint, az élet egy szükséges, betöltendő szakadásként jelent meg, összhangban a hét törvényével, a kozmikus oktáv intervallumaként: „Az erők áthaladását biztosító körülmények a bolygók és a Föld között egy különleges mechanikus eszköz segítségével lettek megteremtve. Ez a mechanikus eszköz, az 'erőket továbbító állomás' a szerves élet a Földön.” (4)

Ez a nézőpont az élet szükségességéről paradox módon megerősödik, nem a filozófia, hanem a tudomány által. Itt beszélnünk kell a híres „antropikus elvről” (5)...

Az antropikus elvet Robert H. Dicke vezette be 1961-ben. Hasznosságát Brandon Carter, Stephen Hawking, john Barrow, Frank Tipler és mások munkái bizonyították.

Ma az antropikus elv különböző megfogalmazásokban kerül bemutatásra. E sokféleség ellenére felismerhetünk egy közös gondolatot, amely ezeket áthatja: egy összefüggés létezését az ember megjelenése, az „intelligens” élet a kozmoszban – és aztán a földön, a mi egyetlen referenciapontunk erről az „intelligens” életről – és a fizikai feltételek közt, melyek szabályozzák az univerzumunk fejlődését. Ezek a megfelelőségek nagyon erős korlátok közöttinek tűnnek: ha bizonyos fizikai állandók vagy azok paraméterei, feltűnve bizonyos törvényekben egy kicsit is megváltoznak,  akkor a fizikai, kémiai és biológiai körülmények, melyek megengedték az ember feltűnését a földön, már nem állnak össze...

Tehát úgy tűnik, egy hatalmas ön-következetesség szabályozza az univerzum evolúcióját, ön-következetességet a fizikai interakciókra és az élet jelenségeire vonatkozóan. A galaxis-, a csillag-, a bolygó-, az ember-, az atom-, a kvantumvilágot tehát egy és ugyanaz az ön-következetesség egyesíti. Ebben az értelemben az antropikus elv a bootstrap speciális eseteként és a trogoautoegokratikus folyamat szemléltetéseként tekinthető ....

Az a tény, hogy az élet megjelenéséhez egy kis bolygón legalább egy teljes galaxist kellett létrehozni, nagy távlatértelmet nyit filozófiai és költői síkon. Szentpétervári és moszkvai csoportjaiban Gurdjieff ragaszkodott ahhoz, hogy az élet nem bizonyos molekuláris struktúrák véletlenszerű földi létrehozása révén jelenik meg, hanem az „fentről”, az égitestek világából származik. Ouspensky megjegyzi: „A szerves élet ... a napon kezdődött. Ez utóbbi volt a legfontosabb pont, mert még egyszer... ellentmondott az élet szokásos elképzelésének, amely úgymond alulról származott. Magyarázataiban az élet felülről érkezett. ” (6) Ez a nézőpont teljesen összhangban van az antropikus elvvel: az élet megjelenéséhez legalább egy galaxisnak jelen kellett lennie, tehát ebben az értelemben az életnek égi eredete van. A csillagok gyermekei vagyunk.

Ha az élet eredete égi, akkor érdekes tisztázni az élet és a föld kapcsolatát. Gurdjieff számára az élet „a föld észlelési szerve”. (7) Számára, mint Kepler számára, a föld élő lény. (8) Még arról is beszél, hogy milyen intelligenciaszint van a földön. (9) A tudományos síkon egy ilyen nézőpont teljesen irreálisnak tűnhet (ha nem  szürreálisnak). De itt is a tudományból magából jön a meglepetés. Alapos kutatások után a nagyon komoly tudós, James Lovelock megfogalmazta a Gaia hipotézist: (10) a föld úgy működik, mint egy élő szervezet. Tehát a bioszféra önszabályozó entitásként jelenik meg, amely a fizikai és kémiai környezetet úgy irányítja, hogy biztosítsa az élet feltételeit ...  (a Gaiai nevet - a föld istennője a görögök között –, adva ehhez a hipotézishez William Golding író javasolta.)

Még akkor is, ha a föld „életének” vagy „intelligenciájának” elképzelései jelentősebbek Gurdjieff természetfilozófiájában, mint a Gaia hipotézisben, mégis létrejöhet közöttük kapcsolat.

Gurdjieff természetfilozófiája - az élet és a föld között kialakított viszony révén - két, egymástól merőben eltérő és nagyon különböző területeken megjelenő tudományos hipotézist kapcsol össze: az antropikus elvet és a Gaia hipotézist ....

A Tudás Értelme és az Értés Értelme Korunkban

A technikatudomány hegemóniáját társadalmainkban már nem kell bemutatni. Tagadhatatlanul kötődik a „hatalom” fogalmához.

De mit szolgál a tudás? Mi nevében működik a technikatudomány rendkívüli fejlődése?

Ezek a kérdések haszontalannak tűnhetnek, mert a „technológia” és a „haladás” szavak közötti kapcsolat automatikusan létrejön. A „haladás” szó szókincsünkben szerencsétlenül az egyik legértelmesebb és legártalmasabb szó.

Értékrendszer hiányában a technikatudomány fejlődése a saját logikáját követi: minden elvégezhető meg fog valósulni. Ha elgondolkodunk egy pillanatra, megérthetjük, hogy a technikatudomány ezen logikája félelmetes. Fajunkra nézve katasztrofális következményei számtalanok lehetnek és közülük néhány már jelen van közöttünk. Számos filozófus elmulasztotta figyelembe venni a technikatudomány veszélyét, amely kizárólag a saját logikáját követi ...

Gurdjieff számára a civilizációk hanyatlása és eltűnése a „tudás” és a „lét” közötti egyensúlyhiányhoz köthető. „Az emberiség történetében számos olyan példa ismert, amikor egész civilizációk pusztultak el, mert a tudás meghaladja a létet, vagy a lét meghaladja a tudást.” [11] Nem vagyunk-e olyan világban, ahol a tudás messze felülmúlja a létet?

Gurdjieff ily módon különbözteti meg a „tudás értelmét” és az „értés értelmét”. „A tudás egy dolog, az értés egy másik dolog .... Az értés a tudásnak a léthez való viszonyától függ.” [12] Gurdjieff ironikusan utal az „új kiképzésű tudósra” [13], aki csak a tudást szolgálja:

Különösen a nyugati kultúrában természetesnek veszik, hogy az ember óriási tudással rendelkezhet, pl. híres tudós lehet, olyan, aki nagy felfedezéseket tett, a tudomány előrehaladását segíti elő, ugyanakkor egy kicsinyes, egoista, gáncsoskodó, gonosz, irigy, hiú, naiv és szórakozott ember lehet, sőt erre még joga is van. Úgy tűnik, hogy mindenki normálisnak tartja, hogy egy professzornak mindenhol ott kell felejtenie az esernyőjét... És senki sem érti meg, hogy az ember tudásának értelme létének fokától függ. Amikor a tudás a létet túlságosan felülmúlja, teoretikus, elvont lesz, az életre nem alkalmazható, még káros is lehet, mert ahelyett, hogy az életet szolgálná és segítené az embereket az élet nehézségei elleni küzdelmükben, egy ilyen tudás megbonyolítja az életet, új nehézségeket, új nehézségeket és mindenfajta szerencsétlenséget hoz, amik nem voltak azelőtt. Ez azért van így, mert az a tudás, ami nincs összhangban a léttel, nem eléggé átfogó, hogy az ember valódi szükségletét szolgálja. Ez mindig csak egy dolog ismerete egy másik dolog ismerete nélkül, egy részlet ismerete az egész ismerete nélkül; a formák ismerete az összesség ismerete nélkül...  A tudás természetének megváltoztatása csak a lét természetének megváltoztatásával együtt lehetséges. (14)

Tehát Gurdjieff természetfilozófiájának minden fontosságát az „értés értelmének” meghatározásában látjuk: a valóság különböző síkjain megjelenő megnyilvánulások közötti viszony, a rész és az egész közötti viszony, a forma és a szerkezet közötti viszony.

Másrészt Gurdjieff terminológiájában a „lenni” szó tartalma nagyon pontos. Összefügg a fejlődéssel – ami Gurdjieff szóbeli és írásbeli tanításának központi aspektusa. Gurdjieff-et lázadt az „ember evolúciója” kifejezés modern elfogadása ellen. „Csak az elméleti és a tényektől távol álló gondolkodás képzelhette el az ember evolúcióját a környező természettől eltekintve, vagy az ember evolúciójának a természet fokozatos hódítását tekinthette.” (15) A „természet meghódításának” gondolata abszurd és káros, és ez vezetett minket a technikatudomány nyugtalanító és veszélyes jellegéhez. Az ember a természet része és nem egy önmagán kívüli természet meghódítója. Ebben az értelemben minden „természethódítás” potenciálisan és paradox módon vereséget jelenthet az ember számára. Inkább az ember és a természet közötti együttműködést kellene elképzelnünk. De ez az együttműködés szükségszerűen az „értés értelmén” keresztül zajlik.

Belzebub meséi az unokájának című művében Gurdjieff részletesen leírja azt a belső alkímiát, amely az „értés értelméhez” vezet (16), de ennek teljes jelentése a Gurdjieff-tanítás teljes és hatékony ismeretét igényli. Itt elég azt mondani, hogy Gurdjieff számára a „értés értelme” szervesen összeolvad az ember lényével, míg a „tudás értelme” csupán információként telepedik le benne. Mindenesetre az értés egyik vagy másik formája segíthet a tudomány és a jelentés közötti párbeszéd kialakításában.

A tudomány és a jelentés mai találkozása olyan nagy esemény, amely véleményünk szerint valószínűleg e század egyetlen igazi forradalmát fogja előidézni. (17) Talán egy új reneszánsz küszöbén állunk, amelynek egyik feltétele éppen a tudomány és a jelentés közötti párbeszéd. A tudomány egyre inkább felfedezi saját módszertanából fakadó saját határait. A tudomány példamutató módon képes volt felfedni a természet jeleit, de saját módszertana miatt képtelen felfedezni e jelek jelentését. A tudomány óriási technológiai fejlődést hordoz magában. Az önmagába zárkózott, társadalomban uralkodó helyzete által a filozófiától elzárt technológiai tudomány csak önpusztításhoz vezethet. Önpusztításunkat szükségszerűen a természet jeleinek ontológiai meg nem értése okozza, egyre jobban, egyre erőteljesebben és egyre aktívabban. Ez az ontológiai értetlenség pedig egy technológiai, anarchikus fejlődéshez vezet, amelyet változatlanul a hatékonyság és a profit iránti törekvés vezérel.

Közvetítőt kell találnunk a tudomány és a jelentés között. Ez a közvetítő csak a természet új filozófiája lehet. Ennek az új természetfilozófiának a kiindulópontja csak a modern tudomány lehet, de egy olyan tudomány, amely a saját határait elérve tolerálja, sőt ontológiai nyitásért kiált. Az idea-szimbólumok felfedezése a kvantumfizikában és más tudományokban, valamint bizonyos fontosabb tudományos felfedezések értelmezése mesés szabad teret nyit, ahol transzdiszciplináris párbeszéd alakul ki múlt és jelen között, a tudomány és a természet filozófiái között, művészet, hagyomány és más tudásformák között.

Reálisan, a tudás jelenlegi állapotában és a filozófiai, történelmi, szociológiai vagy vallási területek trendjeinek tényleges állapotában elképzelhetetlen a visszatérés az ősi természetfilozófiához. De bizonyos természetfilozófiák, például Gurdjieff tanulmányozása, amelyek mély párhuzamot mutatnak a modern tudománnyal, értékes útmutató lehet a korunkhoz igazított természetfilozófia keresésében. Gurdjieff természetfilozófiája kétségtelenül megelőzi korunkat, ahogyan a modern tudomány bizonyos vonatkozásaiban is előrébb járt. Mindenesetre segítségünkre lehet az új barbárság és az új reneszánsz közötti választásban. Csak az „értés értelme” vezethet el minket ehhez az új reneszánszhoz.

Basarab Nicolescu tiszteletbeli elméleti fizikus a Centre National de la Recherche Scientifique (CNRS) központjában, Párizsban, Franciaországban; A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem professzora, Románia; A Román Akadémia tagja; A Transzdiszciplináris Kutatási és Tanulmányok Nemzetközi Központjának (CIRET) alapítója és tiszteletbeli elnöke. Könyvei a következők: A rejtett harmadik, Quantum Prose (2016) New York; A modernitástól a kozmodernitásig: Tudomány, kultúra és spiritualitás (2014) SUNY Press; A transzdiszciplinaritás manifesztuma (2002) SUNY Press; Tudomány, jelentés és evolúció: Jacob Boehme kozmológiája, Parabola Books (1991), New York.

[1] Michel Ambacher, Les Philosophies de la Nature (1974) Presses Universitaires de France, Coll. “Que sais-je?” No. 1589.

[2] p. D. Ouspensky, In Search of the Miraculous (1949) New York: Harcourt Brace, p. 75.

[3] Ibid., p. 283.

[4] Ibid., p. 138.

[5] “Anthropic” comes from the Greek word Anthropos, which means man.

[6] In Search of the Miraculous, p. 139.

[7] Ibid., p. 138.

[8] Ibid., p. 25.

[9] Ibid.

[10] James E. Lovelock, Gaia—A New Look at Life on Earth (1982) NY: Oxford University Press.

[11] In Search of the Miraculous, pp. 66–67.

[12] Ibid., p. 67.

[13] G. I. Gurdjieff, Beelzebub’s Tales to His Grandson (1950) New York: Harcourt, Brace, p. 853.

[14] In Search of the Miraculous, pp. 65–66.

[15] Ibid., p. 57.

[16] Beelzebub’s Tales, pp. 1164–1167.

[17] Basarab Nicolescu, La transdisciplinarité (1996) Paris: Rocher.